Kategória: Viselkedésbiztonság

Rendőr vagy óvónő? – EHS szakemberek vállalt szerepkörei

A hagyományos szemlélet szerint az EHS szakemberek elsődleges szerepe, hogy észrevegyék, feltárják a biztonsággal kapcsolatos hibákat, erről tájékoztassák az érintetteket és adott esetben figyelmeztessenek, szankcionáljanak, segítsenek rákényszeríteni a dolgozókra a szabályok betartását. Ez a szemléletmód eleve nehéz helyzetbe hozza a szakembereket,… Tovább

Mesterséges kultúra-alakítás

”Vállalati viselkedésbiztonsági kultúra-váltásra van szükség!” ”Olyan programokat kell bevezetni, ami a vállalat által közvetített értékeket mindenki számára érthetővé és követhetővé teszi!” ”Olyan környezetet kell teremteni, hogy a munkavállalók számára a biztonság mindent felülírjon, hogy egymásra figyelve csapatként reagálva beavatkozzanak a veszélyes körülmények elhárításában!” Ugye ön is találkozott már ezekkel… Tovább

Hosszú az út a BBS-ig

Kezembe akadt egy 1965-ből származó dokumentum, egy akkor már 50 éves múltra visszatekintő, 4000 főt foglalkoztató nagyvállalattól. Ez egy éves munkavédelmi összefoglaló jelentés volt, mely a kor szellemében büszkén tudósított a munkavédelem terén elért eredményekről. A dokumentumból egy - ma már elképzelhetetlen körülmények között működő - nagyvállalat életébe nyerhettem betekintést… Tovább

BBS – kész megoldások, azonnali hatás, gyógyír mindenre. Vagy mégsem?

Néhány hete kaptam egy telefonhívást egy cégtől, azzal a felkéréssel, hogy segítsek elindítani a viselkedésbiztonsági programot vállalatuknál. A kolléga által felvázoltak szerint évente közel 70 jelentésköteles balesetük van, ami a dolgozói létszám 10%-át teszi ki és az új management a program bevezetésével azonnali eredményeket vár a helyzet javulásában.… Tovább

Elsősorban a  forgalmazók/ gyártók figyelmébe:

2023. 01. 01-től kizárólag a rendeletnek megfelelő formátumú MSDS lapok bocsáthatók rendelkezésre a bizottság (EU) 2020/878 rendelete (2020. június 18.) rendelete szerint. 

A 2021 előtt kiállított MSDS lapok aktualizálását teszi a 878/2020 rendelet 2023. 01.01-től kötelezővé.