Kezembe akadt egy 1965-ből származó dokumentum, egy akkor már 50 éves múltra visszatekintő, 4000 főt foglalkoztató nagyvállalattól. Ez egy éves munkavédelmi összefoglaló jelentés volt, mely a kor szellemében büszkén tudósított a munkavédelem terén elért eredményekről. A dokumentumból egy – ma már elképzelhetetlen körülmények között működő – nagyvállalat életébe nyerhettem betekintést:

Az előző évben csak négy halálos baleset volt,

a jelenésköteles/súlyos balesetek száma több százra rúgott,

oldószereket tonna számra felhasználó területek légcsere, elszívás nélkül működtek,

a szomszéd telekről átszökött csikó belefulladt a telephely végén található ciános vizet tartalmazó emésztőgödörbe.

Ma, több mint 50 év távlatából, az összefoglaló megmosolyogtató, de csak addig a pontig, ahol az akkoriban jellemző szocialista köntösbe bújtatva fogalmazzák meg a következő öt év intézkedési tervét. Ez a terv ma akár viselkedésbiztonsági programként is eladható lenne!

Lehet, hogy változtak a körülmények, változott az emberek gondolkodásmódja, de szakmai elődeinket – a kor által elfogadott módon – ugyanazok a problémák foglalkoztatták: Hogyan lehet a dolgozókkal betartatni a biztonsági előírásokat?

A válasz mai nyelven:

• vezetői elkötelezettség,
• kommunikáció,
• bevonás,
• motivációs eszközök,
• eltérések és jó gyakorlatok kezelése,
• oktatás, képzés.

A programból csupán azok a műszaki intézkedést igénylő beruházások maradtak ki, melyek hiányában a kellően képzett és bevont dolgozónak egy választása maradt: elég motivált legyen ahhoz, hogy a veszélyes anyagokat tartalmazó légtérben 8 órán át lélegzetvétel nélkül dolgozzon. Ilyen körülmények között a nagy ívű program feltétezhetően nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Visszatekintve a munkabiztonság fejlődési szakaszaira

látható, hogy a 70-es években kezdődött el az alapok letétele, amikor a gépek tervezése, műszaki szabványok kiadása és a kellően részletezett jogszabályi keretek megfogalmazása utat nyitott a javulás irányába. Ez az időszak a jogszabályoknak való megfelelésről szólt.

A 80-as években, főleg tőlünk nyugatabbra belső szabályozók bevezetésével, management rendszerekkel, audit programokkal, célok, akciók megfogalmazásával, kockázatok értékelésével hozták a vállalatokhoz közelebb a munkabiztonság témakörét.

További 25 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szakma felismerje: a munkát végző ember bevonása, megnyerése, aktivizálása nélkül nincs esély a továbblépésre, fejlődésre.

Az ábra szerint, egy közel ötven évet átívelő fejlődési pályáról van szó, ahol azonban a fejlődés nem járhat azzal, hogy a korábbi feladatokat elengedjük és csak az aktuális, trendi módszereket alkalmazzuk, vagyis a nekünk tetsző ponton lépünk a görbére. Ez egy egymásra épülő rendszer, ahol szükség van a jogi és a műszaki előírásokra, szükség van a management rendszerekre csak ezeket más megvilágításban, másképp kell az érintett feleknek tálalni, mint a múltban.

A tanulság, hogy minden vállalatnak végig kell járnia ezt a fejlődési utat, még ha ma már ez nem is tart évtizedekig. Ha valaki sürgetve az előrelépést, a fejlődési szakasz egyes lépéseit átugorja a bukás borítékolható.

Fotó: FreeImages.com/Hanspeter Klasser