Rólunk mondták
"2022-ben megtartottuk a MOL-LUB első, egésznapos Safety day rendezvényét. Nagyon örülök, hogy olyan profi csapattal dolgozhattunk együtt, mint a Pro-mees csapata. A kollegáink szkeptikusan gondoltak a napra, aminek keretében egy egész napot az egészség, biztonság és környezetvédelem témában kell eltölteniük. A nap végére viszont szinte minden arcon mosoly volt és rengeteg olyan visszajelzést kaptunk, hogy sok érdekes, hasznos információval gazdagodtak, és egy igazi közösségi élményben volt részük. Sokan megfogalmazták, hogy remélik a rendezvény hagyományteremtő volt. Köszönjük nektek, ezt az szakmailag profi és mindenki számára közérthető élményt!"
Maklári Zsófia
MOL-LUB Kft
Fenntartható fejlődés, EHS és Minőségirányítás vezető
“Mint minden évben, 2020-ban is szerettük volna megtartani a környezet- egészség- és munkavédelmi hetet. Azonban a korlátozások és az egészségvédelem miatt ezt nem tehetttük meg személyesen. A Promees-el egyetértésben online programokat szerveztünk. Komoly aggályaim voltak ennek a hatékonyságáról, melyek aztán sorra mind alaptalannak bizonyultak. Az eredeti programot áttervezte a Promees és aktualizálta a jelenlegi helyzetre, például külön előadás szólt az otthoni munkavégzés ergonómiájáról. A legnagyobb kihívás az aktív részvétel fenntartása volt – ezt is nagyon korszerű és kreatív módon oldották meg: egy applikáció segítségével lehetett online és valós idejű közvélemény kutatásra szavazni és kérdéseket feltenni. Ez az egyik legjobb “HS&E week” volt eddig, és nem csak a körülményekhez képest!”
Koltai Zoltán
Head of Operations
Rolls-Royce Hungary Kft.
„Köszönjük szépen hogy velünk voltatok tegnap a ROCKWOOL Munkavédelmi Napon! Nagyon fárasztó és eseménydús napon vagyunk túl, ami nagyon sikeresnek bizonyult, és nélkületek nem ment volna! Köszönjük a színes programokat, a kollégáid kitartását, kedvességét, türelmét és szakértelmét! Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk minden állomásról egyformán jól adtak elő a munkatársaid, az egész csapatodnak gratulálok!!! Köszönjük és reméljük még találkozunk!”
Hidegné László Andrea
Gyárvezető asszisztens
ROCKWOOL GROUP ROCKWOOL Hungary Kft.
„Rendkívül rugalmas, megbízható, szakmailag felkészült, és pontos, segítőkész partnerek vagytok. Nagyon örülök neki, hogy Rátok találtunk, köszönjük szépen a támogatásotokat!”
Dr. Hegedüsné Farkas Viktória
Min.- Körny. és Energiamenedzsment rendszerfelelős
FESTO-AM Kft.
„A cég által készített szakértői anyagok nagyon alaposan, kellő részletességgel, a jogszabályi követelményeken alapulva kerültek elkészítésre. A gyorsaság, vállalási határidő tartása és konstruktív fejlesztési javaslatok, melyeket kiemelnénk fő pozitívumként.”
Vargané Németh Ildikó
Környezetvédelmi vezető és veszélyes áru
szállítási biztonsági tanácsadó
EPCOS Kft.
A TDK csoport tagja
SZ EP/IS1
„A Pro-Mees Kft.-vel már évek óta dolgozunk együtt. Az együttműködés hozzájárult ahhoz, hogy cégünk az ADR területén évről évre fejlődik. Jogszabályi változásokra, kérésekre rendkívül hamar reagálnak és szakmailag mindig a legfelkészültebbek. – Yorkshire Fittings Gyártó Kft.”
Klánicza László
környezet-, munka- és tűzvédelmi vezető
Yorkshire Fittings Gyártó Kft.
„Én azért dolgozom a PRO-Mees-szel, mert minden felmerülő igényünkre kapunk rugalmas, segítőkész és hatékony javaslatot és megoldást. Mind szakmailag, mind emberileg nagyon rendben van a csapat, félszavakból is értjük egymást, ugyanazok a szakmai elvárásaink, a hozzáállásunk. A PRO-Mees profi, megbízható szolgáltató, ár-érték arány tekintetében is elégedett vagyok. ”
Földi Andrea
EHS Leader Eastern Europe
GE Healtcare
„A lehető legjobb választás volt a ProMees. Szeretek velük dolgozni, mert nem csak tanácsot adnak, hanem a gyakorlati megvalósításban is aktív szerepet vállalnak. Kiemelkedő szakmai és gyakorlati tudással rendelkezik minden munkatársuk, a szakmai elhivatottságuk pedig átlagon felüli.”
Csepella Edina
EHS vezető
Nilfisk Kft.
„A PRO-Mees-szel való együttműködésünk kezdete óta tudjuk, hogy szakmailag kiváló és mindig megbízható szolgáltatást kapunk, ezért bátran ajánljuk más cégeknek is a PRO-Mees bármely szolgáltatását. ”
Bölöni Károly
Morgan Hungary Kft.
„Istvánnal és csapatával hatékonyan lehet együtt dolgozni, a szakmai tudásuk minden területen magas színvonalú, és támogató! Precizitás és gyors reagálás jellemezi az egész csapatot, még a”hivatalos” munkaidőn kívül is. A saját területemen minden alkalommal biztosítanak a megfelelő háttérrel, információval és készségesen kapom Tőlük a szükséges szakmai tudást.”
Bocsányi Ildikó
Lighttech Kft.