Néhány hete kaptam egy telefonhívást egy cégtől, azzal a felkéréssel, hogy segítsek elindítani a viselkedésbiztonsági programot vállalatuknál. A kolléga által felvázoltak szerint évente közel 70 jelentésköteles balesetük van, ami a dolgozói létszám 10%-át teszi ki és az új management a program bevezetésével azonnali eredményeket vár a helyzet javulásában. Természetesen a kollégának már másoknál látott, konkrét elképzelései voltak és ezek bevezetésében kérte közreműködésemet. Amikor a beszélgetés során a vezetők hozzáállására tértünk ki, megtudhattam, hogy az azonnali eredményeket úgy kell produkálni, hogy az elfoglalt managementet nem terhelhetjük ezzel a témával…
Ez a történet tipikus példája a viselkedés biztonsági programokhoz (BBS) való egyik hazai hozzáállásnak:

• ha gond van a munkavédelem területén, ez majd azonnali gyógyírt hoz
• másoknál is van, kiváló eredményeket produkálnak vele, ezért nálunk is jó lesz
• karcsúsítjuk a szervezetet, LEAN elveket alkalmazunk, jöjjön egy kis BBS is
• kész forgatókönyvek vannak, nekünk csak be kell vezetni és már működik is

Megfelelő alapok nélkül nem megy

Sajnos el kell szomorítanom minden, fentiekben reménykedőt. A BBS nem egy csodaszer, mely azonnali megoldást jelent a sok éve vagy évtizede felhalmozott munkavédelmi hiányosságra. Egy cégnél, ahol az iparági átlag 10-szerese a baleseti ráta, előbb talán érdemes lenne körülnézni a műszaki feltételek, a munkakörülmények és a lefektetett szabályok háza táján.

Eredmények testre szabás nélkül?

A viselkedésre irányuló intézkedések bevezetése ma már divat, minden nagyobb vállalat foglalkozik, vagy tervez foglalkozni vele, egymást szárnyalják túl az eredmények, sikertörténetek. A magyarországi leányvállalatok többségéhez ezek a programok vagy kész csomagként, kötelezően végrehajtandó feladatként, vagy pedig erős presszióként érkeznek, hogy ezt csinálni kell. A vállalatok kisebb-nagyobb lelkesedéssel bele is vágnak, ha már beleölik az energiát a statisztikai „eredményt” is produkálják, aztán ezek a programok kifulladnak, mert túlméretezettek, nem végiggondoltak, nem testre szabottak és nincs meg a kellő management elkötelezettség ezek fenntartására. Éppen ezért óva intek mindenkit, hogy mások statisztikai eredményei alapján, vakon kövessük példájukat.

Nem hiszek abban sem, hogy a kész programok, változtatás, az adott kulturális viszonyokhoz való igazítás nélkül bárhol működhetnek. Láttam már Európa nyugati felén hosszú ideje sikeresen működő programot, mely Magyarországon életképtelennek bizonyult. Aki a kulturális különbségeket nem veszi figyelembe, az nehéz és keserves utat választ magának.

De akkor, mi is ez a program és hol van létjogosultsága?

Megítélésem szerint, bármilyen programot választunk, egy célunk lehet vele: a jó esetben „végrehajtom, mert előírják” állapottól eljutni a „részt veszek benne, mert rólam szól” állapotra. Ha már kialakítottuk a megfelelően biztonságos munkakörnyezetet, rögzítettük a biztonságot szavatoló szabályrendszert, mindig eljutunk egy olyan pontra, hogy az EMBERT, aki az eszközt üzemelteti, akinek a szabályokat kell betartania, igyekszünk meggyőzni arról, hogy ezt minden körülmények között megtegye, új veszély felmerülése esetén pedig megfelelő körültekintéssel járjon el. Ennek a hosszú kulturális és hozzáállásbeli változásnak a támogatása a feladatunk, melynek részleteit fogom boncolgatni ebben a sorozatban.

Erősíthet minden érintettet az a tudat, hogy a viselkedésünket meghatározó kulturális változásoknak nap, mint nap tanúi lehetünk. Gondoljunk csak bele 30 éve a Trabantok hátsó ülésein kisgyerekek mindenféle biztosítás nélkül utaztak és szüleikben fel sem merült az, hogy ez veszélyes lehet. El tudunk ma egy ilyen helyzetet képzelni? Változtak a műszaki feltételek, előírások, de legfőképpen változtunk mi, akik életének részévé vált ezeknek a követelményeknek a betartása.