Targoncás elméleti, és ügyességi nap a Henkel Magyarország Kft-nél

Promees

Nagy örömmel tölt el, ha egy vállalkozásnál azt tapasztaljuk, hogy a kötelező munkavédelmi oktatásokon túlmenően jelentős időt és energiát áldoznak arra, hogy a kollégák biztonság fókusza, személyes elköteleződése javuljon. Hosszú évek gyakorlati tapasztalatával a hátunk mögött állítjuk, hogy hagyományos eszközökkel, tantermi oktatással ez a nemes cél nem érhető el. Ha mélyre akarunk hatni, akkor fel kell vennünk az eszköztárunkba a játékot, a versenyt, az együtt gondolkodást, a tapasztalás élményét. A Henkel Magyarország Kft-vel évek óta dolgozunk azon, hogy ilyen élményt nyújtó eszközök segítségével jussunk el a dolgozókig. Az idei program az anyagmozgatás biztonságát helyezte fókuszba, mely feladat szervezésének akadályait sikerrel vettük augusztus végén! 

Felkérést kaptunk, hogy az anyagmozgató kollégák részére tartsunk egy nem megszokott képzést, ami több irányból támogatja meg, a nap mint nap szükséges feladatok szabályszerű, de legfőképpen biztonságos munkájuk elvégzését. Figyelembe véve a Covid 19 helyzetet, kis csoportokban, személyes biztonsági távolságot megtartva, hajtottuk végre a feladatokat.

targonca ügyességi verseny

A raktári dolgozók, állomásról állomásra haladtak, és néztek szembe mindig egy más típusú kihívással. Az általunk szervezett állomásokon a szakmai „kincskeresés” illetve szabaduló szoba elveit követve állítottuk kihívás elé a kollégákat. Soha nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a figyelem, bármi okból történő elterelése jelentősen csökkenti a reakcióidőt. Ennek bemutatására egy speciális reakcióidő mérő berendezést használtunk, mely személéletesen bizonyította a figyelem elterelés kockázatait. Fontosnak tartjuk, hogy egy munkahelyen mindenki tisztába legyen azzal, hogy az ember – mivel emberből van, hibázhat, a kérdés csak az, hogy helyesen ítéljük-e meg a hibák hátterét. Következő állomásunkon kisfilmekkel, szemléletes példákkal arra vezettük rá a résztvevőket, hogy hány féle hibázási lehetőség van, ezekre ők hogyan tudnak felkészülni és hogyan tudják elhárítani. És végül, de nem utolsó sorban, nem maradhatott el a targoncás ügyességi verseny sem, ahol a kollégáknak a targonca kezelési ügyességüket kellett feladatokban összemérni,

fontos volt a finommechanikai mozgás, speciális gyakorlatok végrehajtása, természetesen a targoncákra vonatkozó biztonsági szabályok szigorú betartása mellett.

Az egész napos izgalmas feladatsorozat végrehajtása után zárásként közös csapatképpel, és a győztes csapat kihirdetésével zártuk az egyéni tapasztalatokkal gazdagon tűzdelt EHS napunkat.

www.ehsnap.hu