Bemutatkozó

Bálint Csenge

Tapasztalataim

2017 óta foglalkozom munkavédelemmel, és ezen az úton járva számos tapasztalattal gazdagodtam. 2020-ban sikerrel zártam a tűzvédelmi szakmérnöki tanulmányaimat, 2022-ben pedig megszereztem munkavédelmi szakmérnöki diplomámat is.

Pályám kezdetén öt évet töltöttem egy munka- és tűzvédelmi szolgáltató cégnél, ahol az ipari területek munkavédelmi sajátosságait ismertem meg, főként a fém-, a fa- és az építőipart.

Később lehetőségem nyílt a gyógyszeralapanyag-gyártás világába is betekintést nyerni, amely szintén hozzájárult a szakmai fejlődésemhez.

Ami a munkámat jellemzi

A jó emberi kapcsolatok kialakítása és ápolása számomra létfontosságú, hiszen ez nagyban hozzájárul a munkám eredményességéhez. A hatékonyság és egyszerűség híve vagyok, kreativitásom segítségével mindig törekszem a legjobb és legkézenfekvőbb megoldások megtalálására.

Mindig a józan ész, az egyszerűség és az észszerűség pártján állok bármiről is legyen szó, de ez kifejezetten igaz a munkavédelemre.

Szeretem, ha a szabályok világosak és egyértelműek, és igyekszem minden előírást betartani és betartatni úgy, ahogy azok megírásra kerültek, ugyanakkor soha nem az a célom, hogy túlvédjem a munkavállalókat vagy indokolatlan terheket rójak rájuk.

Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek munkavédelmi tudatossága romlik, ha munkájukat körülményessé teszik a túlzott mennyiségű és nehezen érthető vagy betartható szabályok. Nekem a munka és a munkavédelem ideális egyensúlya azt jelenti, hogy megfelelő védelemmel látjuk el a munkavállalókat anélkül, hogy feleslegesen korlátoznánk őket vagy nehezítenénk meg a munkájukat.

Számomra az észszerűség és az egymás iránti tisztelet elengedhetetlen, és azon dolgozom, hogy az embereknek segítsek megérteni ennek az egyensúlynak az fontosságát.

Miért a Pro-MEES

A munkavédelem területe folyamatos változásban van, és itt mindig lehetőség van arra, hogy lépést tartsak az újításokkal. A munkahelyi atmoszféra barátságos és támogató, a munka változatos, ami kiemelten fontos az életemben, mivel nem szeretem a monotonitást. Ezért is érzem itt jól magam, és büszke vagyok arra, hogy a csapat tagja lehetek.

06-70-787-5580

Szőcs István

ÜGYVEZETŐ

Munkavédelmi szakmérnök
ADR biztonsági tanácsadó
Környezet- és hidrotechnológus
Tűzvédelmi főelőadó
Vezető auditor

06-30-914-3319
Bemutatkozó

Megyeri Balázs

MŰKÖDÉSI ÉS STRATÉGIAI VEZETŐ
EHS KULTÚRA, EHS SZOFTVEREK

Környezetmérnök
Munkavédelmi szakmérnök
Tűzvédelmi főelőadó
ADR biztonsági tanácsadó
Munka- és környezetirányítási rendszer auditor
Biztonságszervező

06-30-540-5634
Bemutatkozó

Csepella Edina

SENIOR EHS ÉS PROJEKT VEZETŐ
KOCKÁZATÉRTÉKELÉSEK
ÁLTALÁNOS MUNKAVÉDELMI SZOLGÁLTATÁSOK

Okleveles környezetmérnök
Munkavédelmi szakmérnök
Tűzvédelmi főelőadó

06-70-538-7025
Bemutatkozó

Kövesi Attila

ADR SZAKÉRTŐ

Okleveles környezetmérnök (BSc szint)
Közúti veszélyes áru szállítási Biztonsági tanácsadó (ADR)
Veszélyes ipari védelmi ügyintéző (SEVESO III)

06-20-248-3923
Bemutatkozó

Bartha Judit

KÉMIAI BIZTONSÁGI SZAKÉRTŐ

Biomérnök

06-20-429-1277
Bemutatkozó

Rajkovics Zoltán

EHS PROGRAM KOORDINÁTOR

Tréner

06-20-965-3298
Bemutatkozó

Kispál Andrea

EHS SZAKÉRTŐ

Munkavédelmi technikus
Tűzvédelmi főelőadó
Környezetvédelmi technikus
Belső auditor (KIR, MEBIR, MIR)
Rendszer fejlesztő (KIR, MEBIR)
Közgazdász

06-30-360-9592
Bemutatkozó

Demény Tibor

EHS SZAKÉRTŐ

Okleveles környezetmérnök
Munkavédelmi szakmérnök
Tűzvédelmi szakmérnök
Környezet irányítási rendszerfejlesztő

06-30-605-0284
Bemutatkozó

Bakos Ivett

EHS SZAKÉRTŐ
Környezetmérnök (BSc) diploma
Munkavédelmi előadó

06-30-975-6410
Bemutatkozó

Füleki Fruzsina

EHS SZAKÉRTŐ

Környezetmérnök (Bsc) diploma
Munkavédelmi technikus
Tűzvédelmi főelőadó
Emelőgép ügyintéző
ADR biztonsági tanácsadó

06-70-551-8979
Bemutatkozó

Bobál Imre

EHS SZAKÉRTŐ

Munkavédelmi szakember
(szakmérnök)
Tűzvédelmi előadó
Tűzoltó
Emelőgép ügyintéző
Emelőgép kezelő

06-30-459-4341
Bemutatkozó

Schmidinger Béla

EHS SZAKÉRTŐ

Munkavédelmi szakmérnök (BME) Tűzvédelmi főelőadó

06-30-274-4314
Bemutatkozó

Bozóki Renáta

EHS SZAKÉRTŐ

Agrármérnök
Környezetmérnök
Munkavédelmi technikus

06-70-588-3019
Bemutatkozó

Szigeti Máté

EHS SZAKÉRTŐ

Tűzvédelmi főelőadó
Munkavédelmi technikus
Geológus

06-20-951-5222
Bemutatkozó

Kiss Dávid

EHS SZAKÉRTŐ

Biztonságtechnikai mérnök
Munkavédelmi szakmérnök
Tűzvédelmi főelőadó
Emelőgép ügyintéző
Biztonságszervező

06-20-274-1009
Bemutatkozó

Smucz Sára

EHS SZAKÉRTŐ

Okleveles környezetmérnök
Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó (ADR)
Munkavédelmi technikus

06-70-229-9435
Bemutatkozó

Tóth Vivien

EHS SZAKÉRTŐ

MSc Környezetmérnök
BSc Környezetkutató
Munkavédelmi technikus
Veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó

06-30-195-0940
Bemutatkozó

Eseménynaptár

október 2024
hKscpsv
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31    
« szept   nov »