Bemutatkozó

Kontárné Kozár Ágota

Hat éves gyártói, termelésirányítói tapasztalatot követően munkabiztonsággal, tűzvédelemmel, iparbiztonsággal 20 évet, környezetvédelemmel kiegészítve 3 évet foglalkoztam. A feladatokat csapatban végeztük, melynek először a tagja, később az irányítója lettem. Mindig fontos volt számomra, hogy a gyakorlatban is hatékonyan alkalmazható megoldásokat nyújtsunk a szabályozási elvárások betartása mellett. Ehhez a szemlélethez a gyártási gyakorlat nagy segítséget adott. Tapasztalataimat veszélyes ipari nagyvállalati környezetben szereztem, ezáltal magabiztos és felelős szakmai tudással rendelkezem az EHS szakterületre vonatkozóan, akár új üzem/technológia létesítése vagy már meglévő rendszerek, folyamatok működtetését/fejlesztését illetően.

Munkámra elősorban hivatásként tekintek, ami számomra az önmegvalósítást és elköteleződést is jelenti. Célom az emberközpontú és tudatos EHS gondolkodás erősítése, a mindennapokba történő beültetése.

Céltudatos emberként a folyamatos kihívások, megújulások motiválnak. Szeretek új technológiákat, technikákat, folyamatokat tanulni, gondolkodásomat a rendszerszemlélet jellemzi. Nyitott vagyok a változásokra, új feladatokra, mivel úgy gondolom, hogy minden új projekt egyedi kihívásokat és felbecsülhetetlen tanulási lehetőségeket hoz.

Vallom, hogy a munkavédelem nem eszköz, hanem gondolkodásmód. Küldetésem, hogy magas szakmai színvonalon a tudatosabb biztonságért dolgozzak a fenntartható és biztonságos munkahelyek, folyamatok érdekében.

Képzettség

Okleveles vegyészmérnök (Msc)
Munkavédelmi szakmérnök,
Munkabiztonsági szakértő
Tűzvédelmi előadó
Munka- és környezetirányítási rendszer belső auditor
Minőségügyi szakmérnök

Erősségek

Optimista szemlélet – problémamegoldás fókusszal
Rendszerszemlélet
Együttműködés, csapatmunka
Jó kommunikációs készség
Hitelesség

Miért a Pro-Mees?

Mert egy dinamikusan fejlődő tanácsadó vállalkozás, amely a kihívásokból, a folyamatos megújulásból él. A környezet-, munka- és tűzvédelmi szolgáltatások és egyedi projektszintű feladatmegoldások professzionális színvonalon történő nyújtásával, alapos és megbízható teljesítményével támogatja partnereit céljaik elérésében.

Mert a Pro-Mees rendelkezik azzal a lendülettel, szemléletmóddal, amelyet én is szívesen képviselnék

Mert a Pro-Mees-nél képzett, inspiráló, globális támogató csapattal dolgozhatok, akikkel együtt én is értéket teremthetek.

06-70-733-3723

Szőcs István

ÜGYVEZETŐ

06-30-914-3319
Bemutatkozó

Megyeri Balázs

PROJEKT ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI VEZETŐ

Projektek
Jogszabály követés
EHS kultúra, tréningek
Termék fejlesztés, digitalizálás

06-30-540-5634
Bemutatkozó

Bálint Csenge

EHS SZOLGÁLTATÁSOK ÉS SZOFTVEREK VEZETŐ

06-70-787-5580
Bemutatkozó

Bakos Ivett

EHS PROGRAMOK ÉS ÜGYVITEL VEZETŐ

06-30-398-0188
Bemutatkozó

Rajkovics Zoltán

EHS REGIONÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK
ÉS PROGRAM KOORDINÁTOR

06-20-965-3298
Bemutatkozó

Gedeon András

KOMMUNIKÁCIÓS KOORDINÁTOR
EHS TANÁCSADÓ

06-70-580-8976
Bemutatkozó

Bartha Judit

KÉMIAI BIZTONSÁGI
SZOLGÁLTATÁSOK ÜZLETÁG KOORDINÁTOR

06-20-429-1277
Bemutatkozó

Kövesi Attila

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS
ADR ÜZLETÁG KOORDINÁTOR

Iparbiztonság
EPR

06-20-248-3923
Bemutatkozó

Smucz Sára

BELSŐ FOLYAMATOK ÉS
PROJEKT KOORDINÁTOR
EHS TANÁCSADÓ

06-70-229-9435
Bemutatkozó

Bobál Imre

EHS TANÁCSADÓ

06-30-459-4341
Bemutatkozó

Bozóki Renáta

EHS SZAKÉRTŐ

06-70-588-3019
Bemutatkozó

Demény Tibor

EHS TANÁCSADÓ

06-30-605-0284
Bemutatkozó

Füleki Fruzsina

EHS TANÁCSADÓ

06-70-551-8979
Bemutatkozó

Kiss Dávid

EHS SZAKÉRTŐ

06-20-274-1009
Bemutatkozó

Schmidinger Béla

EHS TANÁCSADÓ


Villamos biztonsági felülvizsgálat

06-30-274-4314
Bemutatkozó

Szécsényi-Krajczár Dóra

EHS TANÁCSADÓ

06-20-554-8450
Bemutatkozó

Eseménynaptár

március 2026
hKscpsv
       1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31      
« febr   ápr »